Kirándulni jó!

November 13-án az előre jelzett esős idő ellenére az ötödik osztályosok Zebegénybe kirándultak. A fő program a Hajózási Múzeum megtekintése volt, de nem mehettünk el szótlanul a Kós Károly tervei alapján épített gyönyörű Havas Boldogasszony templom mellett sem.
A múzeumban az alapító Farkas Vincze hajóskapitány leánya, Farkas Judit fogadott minket sok szeretettel és rengeteg érdekes történettel, tárggyal. Végigvezetett minket makettek segítségével a hajózás fejlődésén, kérdéseivel még tovább felkeltve érdeklődésünket. Alig tudtunk innen elszakadni, de Szőnyi István otthonát és műtermét is szerettük volna megnézni, így elbúcsúztunk.
A Szőnyi ház kertjének végéből, ahol az alkotótáborokat tartják a Dunát is láttuk. Tízórai után tárlatvezetésen vettünk részt. Szebbnél szebb festményeket, képeket láthattunk, melyek változatos technikával készültek. Voltak olajfestmények, tojástemperával festettek, rézkarcok.
Közben kisütött a Nap is! Hazafelé úton megegyeztünk, hogy legközelebb a túrázásé lesz a főszerep, hiszen a Dunakanyar csodás!

Borsós Hajnalka
és az 5. osztály